Jerryco

Apám mániája az étlap. Hogy nagy legyen. Hogy bő legyen a választék. A raktárban meg semmi... (Vagy csak pont az nincs, ami akkor, ott, kellene. De nem ez van mindig?)

Olyan széles az étlapunk, hogy a külföldiek, mire átrágják, lejár a nyaralásuk.

Egy új szakácsot vett fel, akit érdekelne a konyha, de kijelentette, hogy ez így sok!

Akkor szűkítsünk! - Mordult fel az öreg.

A szakács elkezdett szűkíteni, de már a leveseknél történt egy kis összeröffenés.

A friss híreket nem tudom, de szerintem a szakácsnak van igaza. Azért ne legyen nagy egy étlap, hogy elmondhassuk: NAGY!

Kevés dolgot utálok (Valamikor ez igaz lehetett, de ahogyan öregszem, egyre hosszabb ez a lista, csak nem szeretem bevallani), de az egyik az, ha egy idegen az arcomat pofozgatja, a tarkómat ütögeti, vagy esetleg, ha mondani akar valamit, odaint magához, miközben én nem akarok odamenni, sőt, kiderül, ő akar tőlem szívességet...

Dolgozik nálunk egy kedves kiscsaj. Ennek a barátja, aki amúgy biztos egy rendes kölyök, pont ilyen fajta minimaffiózó. Tudálékos, fontoskodó, stb.

Pont olyan, aki odaint, azután valami baromságot kérdez, vagy olyat, amihez semmi köze, vagy olyat mond, ami engem nem érdekel.

Most gondolkodom, hogyan ritkítsam a közös találkozási pontokat, mert fárasztó...

Kezdetnek, talán szólok a barátnőjének, hogy említse meg neki: nem kéne sokszor a melóba elkísérnie...

Tudom, féltékeny a csajra, mert az meg dögös kiscsaj, tetkó, piercing, meg olyan száj, amit megtöltenél, ha lehetne...

Legutóbb jött egy öreg ürge, aki arrafelé vezet boltot és a kiscsajt fárasztja, szemtelenkedik. Mikor átmentem, a csaj megkért, maradjak ott, mert fél a pasitól. A pasi elsétált. Egyébként egy jelentéktelen faszfej...

Este jön a minimaffiózó és integet. Fel tudtam volna rugni. Faszt integet.

Kimegyek, de húztam az időt. Grimaszol, szívja az orrát. Pont, mint aki egy csíkot hörpintett be: - Mi volt a Dzs.-vel délután? (Semmi körítés, fogdmegafaszom)

Az első gondolatom ez: - A faszt érdeklődsz. Ne jelentsek le neked? Vagy írjak jelentést?

A második ez volt és ezt engedtem ki a számon is: - Ha akarja, a barátnőd majd elmondja...

Erre kissé visszavett a tempóból. (Tényleg azt hiszi, hogy azért vagyok ott, hogy vele foglalkozzam?)

Utána előadta nekem a történetet, hogy az öreggel vigyázzak, mert ezmegez, meg azmegaz. Ez meg szintén nem érdekel... Ha akarom, majd finoman odaszólok neki. Ha akarom, akkor meg nem. Van nekem diplomáciai érzékem, csak nem hagyom érvényesülni.

A szakács egy külön állatfaj.

Vagy alkoholista, vagy buzi, vagy retkes, vagy lop-csal-hazudik, vagy...

Normális (bár jelen esetben a szavat deffiniálni lehetetlen) szakács ritka, mint a fehér holló.

Jött egy új srác. Vasárnapot végigvitte, legközelebbre beírták, keddre. Bejött, sütött egy pizzát, megette a felét, kért egy kávét.

A pincér gyanútlanul rákérdezett: - Poharat hoztál?

Aki konyhán dolgozik, annak elvileg van saját pohara... Aki konyhán dolgozik, az tudja miről is beszélek.

Az új szakács a kérdés után a pincért olyan szinten oltani kezdte, hogy már nekem is meg kellett szólalnom, hogy lassítson az iramon. Nehezen hagyta abba a faszságait, de még akkor is mondta, amikor visszatért a rezidenciájára.

(Hallottam, vasárnap is előadta már magát...)

Eltelt fél óra, kért fent egy vendég Gundel palacsintát. Lementem, megnézni, hogy áll, amikor T. aki egy éve raboskodik a konyhán szólt, hogy az új szakács azt mondta nem marad itt, hazamegy.

Megrántottam a vállam; könyörögni senkinek nem fogok.

Felért a gyerek, átöltözve és belekezdett a meséjébe, hogy ezt így nem, meg ehhez nem adja a nevét, stb.

Erre már csak rászóltam, hogy a nevére senki nem kíváncsi, itt elég, ha a kaját kiadja, nem a nevét...

Megemlítette, hogy ha fater akar vele a munkáról tárgyalni, hívja fel.

Apám szerintem majd fogja hívni... (Egy másik univerzumban)

A neves duma ótvar. A szakmában két nevet ismerek: Jamie Oliver meg a Lázár...

Máséra ki kiváncsi? Őszintén?

A másik: Aki a leendő kollégáját egy óra után faképnél hagyja a melóhelyen, az legközelebb vajon mit enged meg magának, ha eszébe jut valami/bármi?

Ilyen emberre nem lehet számítani.

Szerintem ez a majom csak beugrott egy pizzára, mert arra járt és éhes volt. Arra ivott egy kávét és utána elment haza.

Sz. egy furcsa kiscsaj.

Kajából neki ami jó az pl. a rák... (Nem értem, ez a kaja mitől olyan jó? A héj alatt alig van hús, nem is igazán ízletes, inkább csak különleges...)

Ha férje lesz, akkor az vagy ügyvéd, vagy orvos.

Egyszóval: Sznob!

Sz. mesélt róla, hogy dolgozott olyan helye, ahol olyan jó kaják voltak, hogy ahogy kifelé vitte az asztalra, csak nézett és pislogott és majd éhenhalt. Mindezt olyan arcokkal kőrítve, hogy elmosolyodtam.

Szinte láttam a tányérokkal egyensúlyozó, korgó gyomrú csajszit, ahogyan lassan lépdel és az ételt gusztálja... Komikus lehetett.

De miért pont a rák?

Az mesélte, gyermekkorában soha nem ehetett ilyesmit.

De könyörgöm, én se zabáltam homárt, mégsem érzem, hogy csak ez kellene, hogy boldog legyek... Magyar vagyok. Nekem elég a pacal vagy a marhapöri!

Ésanyám vett valami üdítő csodát: Drinky Tonic

Kérdeztem is, mennyi volt e műremek: - 99 Ft.

Az első korty két hullámban hatott rám. Első körben valamilyen hihetetlenül taszító, szürkés keserű ízt éreztem.

A második hullám pedig többnapos hányadékszagúra sikeredett.

- Fogsz még ilyet venni?

- Nem. Soha többet.

Egy 100 és okosabb lettem.

Nézegetem az óriás posztert és érdekes, hogy Michael Jackson után nekünk is van egy biológiai csodánk.

A reklám első megjelenésének idején a kislány még határozott roma jelleggel jelentkezett. Most viszont már fehér a bőre, mint nekem...

Talán ez egy ritka bőrbetegség?

A lomtalanítás nem épp a kedvenc elfoglaltságom. Otthon persze a szobámat évente egyszer áttúrom, hogy kidobhassak ezt-azt. A papírhulladékot egy nagy műanyagzsákba gyűjtöm és ha megtelik, kirázom a szemétledobóba.

Ma anyám szívta a vérem, hogy vigyem le a tévét, ami megadta magát. - Fehér csík középen.

Mondtam neki, hogy csak az én tempómban vagyok erre hajlandó.

Anyám másképpen gondolta. Átment a szomszédba és rámküldte az egyik kiscsajt, hogy kapjon össze. Nehezemre esett nem "kurvaanyázni" közben.

Mióta heti hat napon melózom, kurvára nem szeretek a talpaimon állni, otthon. Meg sietni sem.

Meg egyáltalán...

Ez az időszakom tiszta szívás.

Van még, aki olvassa a blogom? Már csak azért, mert frissíteni egy éve nem tudtam, jelképesen.

Sok munka, kevés idő. Ez mondjuk hazugság. Időm valamennyi lenne, de másra szánom. Nem irogatásra. Passzíabb lettem. Van ugyan egy fórum, amire irogatok, de túl sok az infantilis itt is. Velem meg csak eggyel több...

SZERINTEM:

Évene egyszer bele kell, hogy férjen egy demokratikus országban, hogy a meleg (mint sok más országban is) felvonulhassanak.

Ez része a demokráciának!

Én annyit teszek, mint előtte: LE SE Szarom!

Egyszerűen nem megyek ki aznap, arra a pár órára... Nem mintha sokat járnék arra. A meleg leginkább olyanok, mint egy jelmezes felvonulás.

Egyszerűen nem érdekel!

Ami viszont zavaró és demokrácia ellenes, hogy intoleráns emberek kimennek és megtámadják őket, tojással dobálják, zavarják.

Mi lesz a következő lépés ezek után?

És a támadók miregondolnak, vajon meddig lehet elmenni abban, hogy egy "szabad" és liberális országban, milyen eszközökkel akarjuk a másikat "igába" hajtani?

Úgy durván egy hónapig, vagy kettő, voltam tagja ennek a nemes fórumozós oldalnak.

Ma azután töröltem magam.

Eddig jó volt, de ma összeszólalkoztam egy gyökérrel, aki az előtte szólókat öcsikémnek és kiscsikónak titulálta.

Én persze nem személyeskedtem, de ami furcsa volt, a moderátor az én bejegyzéseimet figyelmeztetés nélkül törölte.

Most ezek után egy ilyen oldalon szerinted irogasson egy ember is?

Jah, hogy a cenzúra ennyire szelektív?

Köszönöm az oldal moderátorainak. Főleg annak az egynek.

És neked sem ajánlom.

Port.hu... Az oldal, amelyik egy híg fos. Ennél durvább törlést én még nem láttam. És a moderátor még csak nem is válaszolt a levelemre...