Túl régóta ismertem már. Az első találkozásunk óta természetesen romlott a minősége is. Beugrott sörözni.
Az első pár pohár után még nem, de egy óra múlva engedékenyebb lett. Sőt... Éreztem, hogy akkor kezd beindulni.
Leültünk a hármas asztalhoz. Fülledt meleg volt. Homlokom gyöngyözött. Velem szemben ült. Szoknyásan, fáradtan. Beszélgettünk. Erről, de főleg arról.
- Milyen a melled?
- Kicsi, formás. A mellbimbóm nagy. Viszonylag.
- Azt sokan szeretik. Könnyebb szájba venni. Szopogatni. - Mutasd!
Mutatta. Almányi, szabályos, nem lógós, kerek halmocska. Közepében ezüstkétszázas nagyságú pitvar közepén cukorkiöntő nagyságú bimbócska. Legszívesebben megcsavartam volna.
- Szép. - Igyekeztem közömbös maradni.
Tovább beszélgettünk. Csúszott a sör. Talán fél óra múlva rátértünk a lényegesebb részekre.
- Borotválod?
- Mindig. Csak egy kicsit hagyok középen. Háromszögben.
- Elgyönyörködnék benne.
Felült azasztal szélére. Egyik lábát lelógatta, másikat hanyagul a vállam mellé tette. Felhúzta a szoknyáját, félrehúzta a fekete pamutbugyit és mutatta. Kicsit megsimogatta közben. Mint a pasik, akik önkéntelenül is a farkukat simogatják az ágyban.
Kis dombocska, apró sörték, háromszög. Szép volt. Órákig néztem volna. Nagyokat nyeltem.
Ő kicsit széjjelebb tette a lábait és szabad kezének két ujjával a szemérem ajkait húzta szét.
- Belenyalnál, igaz?
Jól ismert... (Egy pasinál nem kell nagy tudás ilyesmihez)
- Szívesen belenyalnék, az biztos...
Előréb tornázta magát az asztalon, igyekezve a csipőjét kitolni az arcom felé. Csak egy kicsit kellett előrébb hajolnom. Az izgató öle előttem terpeszkedett. Még szerencse, hogy megfürödve jött le hozzám. Nyeltem a nyálam.
- Akkor mire vársz? - nevetett.
