Csodálatos, amikor az emberre gondol a szülő: - Vigyáznál a lakásra, amíg nyaralunk?
- Locsoljam a teknőst és etessem a virágokat?
- Kicsit fordítva...
Hát hogyan mondhattam volna nemet?
Eltelt két nap, ideje volt átmennem, megnézni a lakást. Hajnalig dolgoztam a Grecoban, utána söröztem a Patkóban, azután elvitettem magamat Cs.-vel apámékhoz. Ecsém is jött, mert őt Cs. hazadobta valami játékért.
Kiugortam a kocsiból és ittasan elkacsáztam az első bejárati kapuhoz. Zugló szélén ez ilyenkor, hajnali 3-4 körül, zárva találtatott.
Apám legutóbb elektromos kapunyitót is adott, de most beértem azzal az 5 kulccsal, ami a karikámon lógott.
Egy sem nyitotta a kaput. A másikat sem, ami három méterre állt. Amiket halkan magamban dörmögtem, azt hölgy nem hallhatta meg!
Részeg emberként igyekeztem nem a világba harsogni gyalázkodó kifakadásomat!
Rácsörögtem lemerülő telómmal öcsémékre. Visszajöttek. D. átmászott a keritésen, kinyitotta belülről, de, hogy ne égjek be megint, megvárták, amíg bejutok a kecóba.
Etettem, itattam!
Még aznap délelőtt elhagytam vón az objektumot. A lakás bejárati ajtaját nem zárta az esti kulcs. Hoppá!
- Itt van a kandi kamera? - kérdeztem a hűvös lakást.
Kb. 20 percig töketlenkedtem, majd a külső vasrácsott zártam be két ponton. Első napomon nem fogok én zármentőt hívni, az kurvaisten...
Közben persze szentségeltem, pedig nem vagyok vallásos.
Másnap este kaptam meg sms-ben a kapukódot (ami csak az egyik kapuhoz volt persze jó) meg az instrukciót, hogy a kilincset melyik irányba hajlítsam, miközben zárom a kulcsot.
- Köszike!
