A lány utána kicsit mindig magányra vágyott. Önmagába fordult, eltávolodott. Most egészen az ablakig jutott. A fiúnál volt, de vagy felöltözik és hazamegy, mint oly sokszor, vagy marad, kicsit félrevonul és úgy osztja meg vele a gondolatait.
Ha a fiú elfogadja az elméjét, talán ő is könnyebben elfogadja a fiú lényét.
- Amikor kinézek a holdra, néha úgy érzem, nekem ragyog.
- Igen, néha én is így érzem. - suttogta a fiú a sötét szoba mélyén.
A lány meztelenül állt a hatalmas panorámaablak előtt, kicsit a függöny fehérsége mőgé bújva, hogy az utcáról vagy a másik épületből ne láthassák meg.
A fiú arcát vörösesre festette a megszívott cigaretta parazsa. A hamutartó a mellkasán nyugodott, bal karja pedig a feje alatt. Eltelt a lány illatával, hangjávl, jelenléttével. Boldog volt. Már amennyire ismerte a boldogság fogalmát.
- Ilyenkor szeretnék repülni. Fel, a csillagok közé.
- Mit keresnél a csillagok között? - kérdezte a fiú. Szemét nem vette le a lágy körvonalakról. Váll, csípő, vádli.
- A földről elszállt lelkeket. Akik meghaltak, most odakint keringenek, a semmiben.
- Nem érnél rá akkor felrepülni, amikor már te is csak egy lélek vagy?
- Néha úgy érzem, nem. Az ilyen csodálatos éjszakákon, mint ez. Amikor… amikor…
- Kiteljesedtél?
- Amikor eggyéolvadtunk… vagy, igen, kiteljesedtünk.
A fiú elnyomta a cigarettát és félretette a hamutartót. A vastag kerámaitárgy megkarcolta az éjjeliszekrény lapját. Érdesen csúszott.
A fiú kikászálódott az ágyból, de nem a lány felé indult, hogy átölelje, és ezzel együtt talán kissé el is riassza, hanem a fürdőszoba felé.
A lány amikor a lépteket távolodni hallotta, visszafordult az éjszakai kép vizsgálásából.
- Hova mész?
- Felfrissítem magam és a szám. Tudod, utána jól esik a cigi, de a szaga… Meg szomjas is vagyok. Neked hozhatok valamit?
A lány hirtelen nem tudta, inna-e vagy nem. Inkább megrázta a fejét: - Köszönöm, nem kérek semmit.
A fiú érezte a határozatlanságot, de erőszakos sem akart lenni, ezért kivárt néhány pillanatot és utána ment a dolgára.
A lány megint az éjbe bambult.
Menni akart és maradni.
Sétálni és aludni.
Ha ő sem tudja mit akar, mire számítson a szerelmétől.
Kinyitotta az ablakot.
Meztelen talpa a hűvős erkély kövére simult. Egyet lépett, majd még egyet és már el is érte az erkély szélét, a magas melvédet. Faragott, szürke oszlopok, amik a derekáig érnek.
Valami hivogatta felfelé.
Jobb lábával az erkélyre hágott. Felemelkedett. Azután lépett egyet tovább. Majd még tovább. Fel. Magasra.
Azután nevetni kezdett, ahogyan a fák fölé reppent. Boldogan kacagott, mert a vágya nem vágy volt többé.
Lassan emelkedett a hold sápadt arca felé. Végre elérkezett az idő, hogy megmutassa neki magát.
Arra gondolt, hogy a hold csak neki világít.
Kacagása a szellővel halt el.
A fiú sokáig ivott a csapból. Mintha sosem ivott volna ezelőtt. A szobába visszatérve megcsapta a beáramló, hűvös levegő. A lány eltűnt. Holmija a földön szétszoródva hevert.
Gyomra összeszűkült az izgatottságtól, miközben kiszaladt az erkélyre és lenézett a ház elé.
Azt hitte, ott fog feküdni a lány. Talán megcsúszott és lezuhanva összezúzta csepp testét.
A ház előtt egy bágyadt lámpa eresztette ki a fényét, néhány kopott járművet fényárba vonva. Semmi rendkívülit nem tapasztalt odalent.
Ekkor felpillantott a hatalmas sápadt holdba pillantva és mintha messze tőle, nagyon messze, egy apró, fekete alakot látott volna az öreg hold felé lebegni.
Egy apró, de kecses alakot.
