Hosszú volt a nap, elnyúltak az árnyak,
Kapkodott felém egy ijesztő madárnyak.
A fáradtságból kélt ő, életre a féreg,
Struccnak tetszett, de benne pulykaméreg.
Honnan szalajtották e pokoli teremtményt?
Ki szabadította rám ezt a rémes lényt?
Sötét múltam mélyén, milyen választ rejtve,
Találnék, ha húznám magam a keresztre?
Összecsuklott testem, erőtlen a lábam,
Máskor erős vagyok, de most meghátráltam.
A csőr meg csak tépi, marja husom-vérem,
Elhullajtom ruhám, látszik a szemérem.
Meztelen a földön, elinalok tova,
Mögöttem a madár, kerget, de vajh´ hova?
Ahogy tépett engem és én tépelődtem,
Göröngyök közt fa nőtt, pont énelőttem.
Repült porhüvelyem, ropogtak az ágak,
Törtek a szárazak, hajlottak a lágyak.
A szörnyeteg szárnya, kavarta a szelet,
Gyarló ember fia, nem menekülhetett.
Szembenéztem vele, mást nem tehettem,
Rámvetette magát, zabált telhetetlen.
Mikor lelkem kihunyt, elhagyta e földet,
A rémmadár elszállt, most mást öldökölhet.
