Sajnos, régi tapasztalat, hogy amikor egy ember új munkahelyre jelentkezik, az első napokban igyekszik jó benyomást kelteni, eladni magát. A szakácsok is ilyenek. Amíg fel nem veszi őket az ember, viselkednek, igyekeznek, nem isznak, nem kötnek bele a másikba.
Alázatoskodnak. Már aki. Akin alapból látszik, hogy hülye, azt viszonylag ritkában veszik fel. Különösen igaz ez egy idősebb emberre, hiszen, egyrészről már beidegződései vannak, másrészt meg a teherbírás nem feltétlenül erényük.
Jóapám felvett (inkább mondjuk azt; kipróbált) egy ilyen "mesterszakácsot". Fater már jelezte, hogy ha fele igaz annak, amit mond, akkor is mese kategória, de adott neki...
...egy esélyt.
Egy tény: dísziteni nagyon jól tudott a krapek! Ennyi uborkába szurkált cérnametélt rég nem ment ki a vendég elé. Amikor a leveses tányérok alatti tányért is feldíszitette paradicsommal, akkor már szóltam neki, hogy szép-szép, de a drága paradicsom így pocsékba megy, meg elég, ha az étel csodás. az alátét nem kell, hogy az legyen...
Már akkor jelezte, hogy ő "MESTER" és majd az lesz, amit fater mond neki.
Fel sem izgatott, mert sejtettem, nem sokáig húzza.
Azután harmadik munkanapján egy laza beszólással úgy felidegesítette a kézilányunkat, aki faternak dolgozik majd' 8 éve, hogy az remegve jött fel az étterem részbe. Haza akart menni.
A szakácsbá, aki mostanra kimutatta foga fehérjét, beszólt neki: - Menj vissza Erdélybe!
Az ember ezt ismerőstől esetleg elfogadja, de egy idegentől nem valószínű. De ez egyébként is csak a hab volt a jelképes tortán.
Fater megjött, jeleztük neki, mi a gond.
Elbúcsúztunk a "MESTER"-től.
Ma is jön egy jelentkező...
